szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A miniszter durva időszakot jósol az ország számára.

Ezek a szereplők erőforrásokat nem kímélve évek óta építik a jogállamiság fedőnév alatt futó összehangolt és átfogó politikai kampányt ellenünk. Kizártnak tartom, hogy egy csatavesztés után feladnák a küzdelmet. Arra számítok, hogy ősszel egy új, minden eddiginél keményebb, gátlástalanabb támadássorozat veszi kezdetét"

– mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Varga Judit igazságügyi miniszter.

Az interjú azután készült, hogy véget ért az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről szóló tárgyalásmaraton, ahol az állam- és kormányfők 1824 milliárd euróról, jelenlegi árfolyamon a magyar GDP majdnem 14-szereséről alkudoztak.

Varga szerint a támadássorozatban a magyar ellenzéki EP-képviselők fognak oroszlánrészt vállalni, akik "eddig sem a magyar érdekeket képviselték Brüsszelben, hanem Brüsszel érdekeit Magyarországon, ez aligha fog változni".

Nyilván megpróbálnak majd úgy tenni, mintha az Európai Tanács következtetései meg sem születtek volna, és folytatni fogják a jogállamisági mechanizmusok kiépítését és működtetését. Biztosan elmondják majd, hogy ami le van írva a konklú­ziókban, az valójában nem is azt jelenti, hanem valami teljesen mást"

– fogalmazott Varga.

Orbán háborút nem, de jogállamisági csatát nyerhet Brüsszelben

Negyedik napjához érkezett az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről szóló tárgyalásmaraton, az állam-és kormányfők 1824 milliárd euróról, jelenlegi árfolyamon a magyar GDP majdnem 14-szereséről alkudoznak. A kialakult törésvonalak Orbán Viktor malmára hajthatják a vizet: a jelenlegi javaslat szerint ugyanis nemcsak a jogállamisági feltételhez kötés maradna ki a határozatból, de az is, hogy ehelyett megerősíthetik az Európai Számvevőszék jogköreit.