Szétdobta a Lakerst a Portland, továbbra is hibátlan a Hawks

Vágólapra másolva!
2020.12.29. 09:17
null
Szétdobta a Lakerst a Portland (Fotó: Getty Images)
Anthony Davis visszatért a bajnoknál, de így sem tudták megállítani a portlandi hátvédsort – a Jazz tízéves átkot tört meg Oklahoma Cityben, a Nuggets Nikola Jokics vezetésével nyomta le a Houstont, nem hibázott a Hawks, a Grizzlies pedig hosszabbítást nyert Brooklynban. Az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapjának eseményei.

 

Atlanta Hawks–Detroit Pistons 128–120

Mindenre válaszolt az Atlanta.
Összességében kontrollálni tudta ezt a mérkőzést a Hawks, a Clint Capelát és Rajon Rondót is bevető, Danilo Gallinarit, Tony Snellt és Kris Dunnt viszont még mindig nélkülöző hazaiak 16/25-tel kezdtek mezőnyből és innentől végig ők jártak előrébb. A Pistons többször is tudott rohamozni, az első negyedben ugyan már tíz pont felett járt a különbség, de hamar visszajöttek két egységnyire a vendégek és nagyjából így nézett ki az egész meccs –a Hawks erősített, meglógott, majd a Detroit válaszolt és visszajött néhány pontnyira. A negyedik játékrészben volt már 24 egység is az Atlanta előnye, de innen megint feljött a Pistons és az utolsó percnek 122–117-ről mentek neki a felek, ám a Hawks nem adta ki a kezéből a győzelmet és egy-két fontos játékkal behúzta a mérkőzést. Az így már 3–0-ra álló gárdánál ismét Trae Young volt a vezér (29 pont, 6 gólpassz, 15/15 büntető), de összesen heten dobtak náluk tíz pont felett, a padról Rondo (15 perc, 12 pont, 8 gólpassz), Bogdanovics (17 pont, 5 gólpassz, 5/7 tripla) és Solomon Hill (12 pont, 4/8 tripla) is nagyszerűen szállt be, csapatszinten 20 triplát dobtak, rendkívül mélynek tűntek –remekül kezdték a szezont, következőleg a Brooklyn ellen bizonyíthatnak.

Részsikerek a Pistonsnál. Blake Griffin és Derrick Rose sem lépett pályára a vendégeknél, úgyhogy abszolút a fiatalok és a fejleszteni kívánt játékosok kerültek előtérbe, akik közül néhányan éltek is a lehetőséggel. A nagyobb szerep reményében érkező Jerami Grant például elvállalt 20 dobást és 27 pontot kapart össze belőlük, bevert három triplát és nem adta el a labdát, míg a Griffin helyén kezdő Josh Jackson szintén 27 pontig jutott alig 28 perc alatt –hozzájuk jött a padról 22 perc alatt 18 pontot jegyző Delon Wright, az újonc Killian Hayes pedig a 10 pontja mellé most 8 gólpasszt is kiosztott. Összességében az biztató, hogy ezek a játékosok jól teljesítettek, az is az, hogy többször is visszajöttek a nagyobb hátrányból, de a 0–3-as mérleg is egyértelmű –most a GSW-t fogadják, meglátjuk, hogy megtörik-e a negatív szériájuk.

A Hawks legjobb dobói: Young 29/6, Bogdanovics 17/15, Collins 15/3
A Pistons legjobb dobói: Jackson 27/9, Grant 27/9, Wright 18/3

Brooklyn Nets–Memphis Grizzlies 111–116 –hosszabbítás után

Drágán jött az első győzelem.
Lehet, hogy nagy árat fizetett ezért a sikerért a Memphis, ugyanis 13 perc játék után megsérült és tolószékben távozott a pályáról a gárda vezére, Ja Morant –a fiatal irányító egy blokkot osztott ki, ami után ellenfele lábára érkezett le és kiment a bal bokája. Az eset nem nézett ki jól, nem tudott ráállni a lábára, ezért kellett letolni, de többet egyelőre nem tudni, csak annyit, hogy a röntgen negatív lett, törés nincs, meglátjuk, hogy az MRI ma mit mutat. A második félidőre egyébként visszatért a kispadra, de a lába járógipszben volt, mindenesetre onnan szurkolta ki csapata idei első győzelmét, amely hosszabbításban született meg –a rendes játékidő végén Jonas Valanciunas büntetőivel sikerült egyenlíteni, majd az oda-vissza hibák után túlórára kényszerültek a felek. Ennek végén, az utolsó percben Brandon Clarke tett vissza egy támadópattanót, ezzel lett 112–111 a vendégek javára, amire már nem tudott válaszolni a Brooklyn és a Memphis 4/6 büntetővel beállította a végeredményt –Brooks (24 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés) és Anderson (28 pont, 4/8 tripla) mindenképpen kiemelendő, de az említett Clarke és Valanciunas is nagyot hajtott, hogy megtörjék a nyeretlenségüket.

A cseresor kapott lehetőséget. A szörnyű sérülést szenvedő Spencer Dinwiddie mellett a hosszú kihagyás után visszatérő Kevin Durant, valamint Kyrie Irving sem lépett pályára a Brooklynnál a back-to-back második felén, így abszolút a cseresorból előlépők kapták meg a karmesteri pálcát. Közülük kiemelkedett Caris LeVert, aki 28 ponttal, 11 gólpasszal és 5 labdaszerzéssel állt a „sereg” élére, mellette 21 egységet rámolt be Luwawu-Cabarrot és a többiek is igyekeztek, de ebben a felállásban, back-to-back nem voltak elég pontosak a végén ahhoz, hogy nyerjenek. Amúgy is inkább a Memphis vezetett, a Nets legnagyobb előnye négy pont volt a meccs során, de a végjátékban így is minden esélyük megvolt a hazaiakanak a győzelemre –LeVert több clutch dobást is elsüllyesztett, de végül sem a rendes játékidő, sem a hosszabbítás végén nem tudtak elég higgadtak maradni és utóbbi során a Memphis már több játékot csinált meg, mint ők. Ezzel a 2–0-s rajt után hirtelen 2–2 lett a mérlegük, elvesztették Dinwiddie-t, úgyhogy egy nap alatt nagyot változhatott a hangulat még akkor is, ha a Durant-Irving páros nélkül most erősen benne volt a vereség.

A Nets legjobb dobói: LeVert 28/6, Luwawu-Cabarrot 21/9, Harris 14/6, Chiozza 14/9
A Grizzlies legjobb dobói: Anderson 28/12, Brooks 24/6, Clarke 16/3

Oklahoma City Thunder–Utah Jazz 109–110

Tíz éves átkot tört meg a Jazz.
A Utah az OKC vendégeként utoljára 2010 októberében, vagyis több mint tíz éve tudott nyerni az alapszakaszban, azóta 17–0 volt a Thunder mérlege ezeken a mérkőzéseken és most is nagyon rezgett a léc annak ellenére, hogy papíron egész más szinten kell lennie Quin Snyder alakulatának. A legutóbbi vereség után ezúttal sem volt igazán meggyőző a gárda, öt pont volt a legnagyobb előnye, ellenben égett 12-vel is az elvileg tankoló OKC-vel szemben, a záró etapban is volt még kilenc pont a vendégek hátránya, innen jöttek fel és fordították meg a meccset –ez nagyrészt Donovan Mitchellnek köszönhető, aki csapata utolsó 12 pontját dobta és az ő vezérletével futottak egy 11–0-t a hajrában. Végül a győztesnek bizonyuló dobás is Mitchellé lett, aki egypontos hátrányban, hét másodperccel a vége előtt fejezett be jól egy közelit, míg az ellentámadásból Shai Gilgeous-Alexander most nem tudta megoldani a betörést –Mitchell egészen a hajráig csendes volt, ott viszont kulcsjátékokat bemutatva győzelemre vezette csapatát. Mellette Bogdanovic (23 pont, 5/9 tripla), Conley (20 pont, 10 lepattanó, 9 gólpassz) és Gobert (12 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz, 4 blokk) is dicsérhető, így végül kiizzadták a fontos, már-már történelmi sikert, most jön két hazai meccsük a Suns és a Clippers ellen, majd elmennek egy hét találkozóból álló idegenbeli túrára.

Most se sokon múlt. A Thunder a Charlotte elleni győzelemmel kezdte a szezont és akkor Shai Gilgeous-Alexander dobta a győztes kosarat, ezúttal pedig egy „nagyobb hal” ellen ugyanilyen helyzetbe kerültek –végig remekül játszottak, nem csak tartották a lépést a Jazz-zel, de a legtöbbször vezettek is és a hajrában Gilgeous-Alexander kezében volt a győzelmük. A fiatal hátvéd most kihagyta a dobást a dudaszó pillanatában, de ettől függetlenül jól játszott, 23 ponttal és 7 gólpasszal zárt, mellette Luguentz Dort jelezte, hogy a dobását is komolyan kell venni (26 pont, 5/7 tripla), de az egész csapat jól mozgott megint - egyetlen játékra voltak a bravúrtól, egyelőre nem úgy tűnik, hogy tankolási szándékkal kezdenék a szezont.

A Thunder legjobb dobói: Dort 26/15, Gilgeous-Alexander 23/3, Hill 14
A Jazz legjobb dobói: Bogdanovic 23/15, Mitchell 20/6, Conley 20/6

Denver Nuggets–Houston Rockets 124–111

Jokicsra nem volt ellenszer.
Félelmetesen olvasta a Rockets védekezését a Denver magasembere, gyakorlatilag minden támadásban benne volt, hogy megtalálja a labda nélkül elmozgó társat és azonnal dobóhelyzetet teremt –végül 19 pontig jutott 8/11-es mezőnymutatóval, leszedett 12 lepattanót és szétosztott 18 (!) gólpasszt alig 3 eladott labdával, HoF-irányítókat megszégyenítő számokat produkált. Mellette jó formát mutatott Paul Millsap (19 pont, 7/8 mezőnyből) és Jamal Murray is összeszedte magát, 21 pontot dobott 4/6 triplával, de a harmadik negyedben egy ütközés során megsérült –jó ideig a kezében fogta a fejét, majd végül lement a pályáról és bár a padra visszatért, de a pályán már nem láttuk többet. Most ez is belefért, a záró etapot ugyan elvitte a Houston, de a hazaiak korábban 25 ponttal is vezettek már, igazából egyértelmű volt a fölényük –ezzel két vereség után megvan az idei első győzelmük, most pedig a Sacramentónak vághatnak vissza a múlt heti pofonért.

Ennyi volt a Houstonban. Továbbra is B kerettel tudott csak kiállni a Rockets, így maradt az, hogy James Harden (34 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz, 10/16 mezőnyből, 5/9 tripla, 9/9 büntető) és Christian Wood (23 pont, 4/5 tripla, 2 labdaszerzés, 2 blokk) vezérletével megpróbáltak tisztesen helytállni. Ez tulajdonképpen sikerült, de nem volt ellenszerük Jokicsra és a Denver támadójátékára, hiába Harden extra második negyede (21 pont), azzal együtt is 70–60-ra égtek a nagyszünetben, a folytatásban pedig még ennyi esélyük sem volt –ebben a felállásban ennyi van bennük, de elvileg holnap már „szabadulnak” Cousinsék a karanténból, úgyhogy a Kings ellen már talán teljesebb lesz a keretük.

A Nuggets legjobb dobói: Murray 21/12, Jokics 19/3, Millsap 19/9
A Rockets legjobb dobói: Harden 34/15, Wood 23/12, Nwaba 14/3

Los Angeles Lakers–Portland Trail Blazers 107–115

Pusztított a háromfejű portlandi sárkány.
Ellenállhatatlan volt a Blazers három pontszerző hátvédje, Damian Lillard (31 pont, 5/10 tripla), CJ McCollum (20 pont, 11 gólpassz) és a padról érkező Gary Trent Jr. (28 pont, 7/11 tripla) is parádézott, ez a hármas pedig valósággal szétlőtte a Lakerst –ehhez hozzátett 22 pontot és 26 lepattanót a Nurkic-Kanter centerpáros, így már Carmelo Anthony hiánya, illetve a Covington-Jones duó 0/11 triplája is belefért. A második negyed remeklése után jött egy hullámvölgy, a Lakers egy 15–0-s futással eltüntette kétszámjegyű hátrányát, sőt, átvette a vezetést, de a Blazers még időben elállította a vérzést és válaszolni tudott –főleg Lillard és Trent nagy dobásai jelentették most a különbséget a javukra, a szoros végjátékot pedig 12–6-ra megnyerték úgy, hogy abból Lillard öt ponttal és két gólpasszal vette ki a részét. Terry Stotts vezetőedző szerint most megmutatták, hogy mennyire jó csapatuk lehet, ha megvan a megfelelő intenzitás, így a kezdeti vereség után nyertek kettőt és talán jó irányba állnak a folytatásra.

Pedig komolyan vette a Lakers. A back-to-back ellenére 36 percet játszott a hazaiaknál a tegnap kisebb bokasérülést beszedő LeBron James, ugyanúgy játszott Marc Gasol, sőt, visszatért és 38 percet kapott Anthony Davis is –egyedül Alex Caruso nem állt rendelkezésre az alap rotációból, mégis belenéztek egy hazai vereségbe. Davis mondjuk nem volt az igazi (13 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz, 6/14 mezőnyből), de James hajtott (29 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz), Schröder is villogott (24 pont, 8/16 mezőnyből), Caldwell-Pope pedig 4/5 triplát süllyesztett el –a kispad ugyan kicsit harmatosabban játszott, de így is megnyerhették volna a mérkőzést. A második negyedben kicsit beragadtak, de a harmadik játékrészt egy 15–0-val nyitották és úgy tűnt, hogy lerázzák magukról a back-to-back fáradtságát, ám a végjátékban egyszerűen jobb volt náluk a Portland –103–101 után 2/8-at dobtak mezőnyből, két blokkot is kaptak, miközben védekezésben sem tudtak megálljt parancsolni ellenfelüknek. Frank Vogel vezetőedző szerint most nem volt meg a megfelelő dinamika a játékukban, ami talán a b2b számlájára írható –mindenesetre csak 2–2-vel hozták le a szezonnyitó négymeccses hazai szériájukat, most pedig egy négymeccses idegenbeli túra következik számukra.

A Lakers legjobb dobói: James 29/9, Schröder 24/3, Caldwell-Pope 14/12

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 31/15, Trent Jr. 28/21, McCollum 20/9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik