Testvérével közös akció után bukott le az újbudai sorozatbetörő

Vágólapra másolva!
Az újbudai járőrök 2018. augusztus 19-én délután fogták el a 33 éves R. Róbertet, miután egy Galambóc utcai nő bejelentést tett, hogy egy férfit látott bemászni a szomszédos társasház egyik erkélyére, majd onnan a lakásba. A férfi pár perc után távozott a lakásból, menekülés közben pedig eldobott egy táskát, amit a lakásból lopott el. A környéket átvizsgáló rendőrök negyed órával a bejelentés után fogták el R. Róbertet a Hengermalom közelében.
Vágólapra másolva!

A nyomozás során kiderült, hogy a férfi a betörést 38 éves testvérével, R. Józseffel közösen követte el; a gyanú szerint R. Róbert figyelt az utcán, amíg bátyja átkutatta a lakást. A rendőrök R. Józsefet több, korábbi betörés elkövetésével is összefüggésbe hozták, és ellene elfogatóparancsot adtak ki. A 38 éves férfi hónapokig próbált bujkálni, végül december 10-én Veresegyházán találták meg és fogták el a rendőrök.

A nyomozás adatai szerint R. József 2018 január és augusztus között hét újbudai és egy I. kerületi lakásba tört be; a férfi kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett, és a nyomozóknak megmutatta azokat a lakásokat is, ahová korábban betört.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága az eljárás során R. Róbertet 1 rendbeli lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt, R. Józsefet 2 rendbeli lopás vétség kísérlet, 1 rendbeli lopás vétség és 9 rendbeli lopás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.